A korlátozások érvényben maradnak Ausztriában, de kedden kinyithat több mint 14 ezer üzlet

Ausztriában keddtől több mint 14 ezer üzlet újra kinyithat – a feltételekről részletesen beszámolunk. (Az élelmiszerboltokra a korábbi rendelkezés nem vonatkozott, ezek nyitva maradtak.) A hatóságok azt remélik, mindez nem rontja le a koronavírus-járvány elleni védekezésben eddig elért eredményeket.

Rudolf Anschober egészségügyi miniszter szerint az újranyitás sokkal nehezebb feladatot jelent az eddigi korlátozásoknál. Az egészségügynek a lazább feltételek közepette kell alacsonyan tartani az új mgbetegedések számát. Ha valami félresiklik, akkor az eddig elért eredmények is veszélybe kerülnek, idézte a krone.at a minisztert, aki tovább is az egyéni felelősséget hangsúlyozta. “Most mindenkinek a megoldás részévé kell válni”, mondta Rudolf Anschober.

14.300 üzlet kinyithat újra április 14-én Ausztriában, az összes bolt 38 százaléka. A szabályozás szerint a 400 négyzetméternél kisebb üzletek árusíthatnak újra. Azonban tilos nagyobb üzletből ekkora részt leválasztani – aki mégis megteszi akár 30 ezer eurós büntetéssel is számolhat. Kinyit valamennyi építőanyag és kertészeti áruház, nemesfém-üzletek, autómosók, gépjármű- és kerákpárszervizek. A vásárlók és az eladóknak arcot és orrot takaró maszkot kell viselniük és legalább 1 méteres távolságot kell tartaniuk. Az is előfordulhat, hogy a boltok maguk külön szabályozzák, hogy hány embert engednek be egyszerre.

A nagy üzletláncok közül a C&A 15 kisebb boltját nyitja meg. A Humanic, Shoe4You három üzlete lesz nyitva (Bécs, Krems, Neunkirchen) korlátozott időben. Kinyitja kapuit csaknem 100 Libro-bolt, a Kik 260 egységéből 39-ben lehet vásárolni, a Tchibo/Eduscho üzletekből 80 nyit ki 15-én. Az Ausztriában népszerű Sport-2000 üzletlánc 403 boltjából 140 újra fogadja a vevőveket és 30 Intersport-üzlet is kinyit. 

Egy közvéleménykutatás szerint az osztrákok nagyon vágynak a normál életre. Minden második polgár úgy nyilatkozott, hiányzik neki a bevásárlás. A válaszadók hat százaléka pedig azonnal vásárolna, ha erre lehetősége lenne.

A hotelek, vendéglátóegységek május közepétől lehetnek újra nyitva. Május 1-től nyitva lesz valamennyi üzlet, bevásárlóközpont és fodrászüzlet. Rendezvényeket június 30-ig biztosan nem lehet tartani. A nyári szabályozásokról április végén döntenek.

Az érettségit és a szakvizsgákat különleges szabályozás szerint tartják meg.

http://www.savariaforum.hu/rovat/koronavirus-burgenlandban-24-ora-alatt-csak-egy-uj-beteget-jelentettek