Nyelvtan vagy beszéd?

Német oktatás 2.

Nemrég érkezett egy érdekes megkeresésem: valaki kifejezetten német nyelvtant szeretett volna tanulni. Bevallom, az elején mindig kicsit értetlenül állok az ilyen igények előtt, mert nyelveket alapvetően azzal a céllal tanulnak a diákok, hogy használni tudják.

A legtöbben ennek megfelelően azzal a kéréssel fordulnak hozzám, hogy tanítsam meg őket beszélni, ezért kicsit furcsa, ha valaki kifejezetten a nyelvtan iránt érdeklődik. A kérés azonban csak elsőre tűnik szokatlannak, ha ugyanis megkérdezem, hogy miért tart valaki a némettől, általában azt a választ kapom: „mert nehéz a nyelvtan”. Sok esetben ez a félelem inkább szókincshiányt vagy szóbeli rutintalanságot, s ebből fakadó blokkokat takar.

Bár a német nyelvtan valóban nem egyszerű, s nem is létezhet nyelvtanulás nyelvtani szabályok megtanulása nélkül, néha mégis túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítunk neki. Véleményem szerint a legfontosabb szempont nyelvtanulás során ugyanis azon képesség elsajátítása, hogy az adott – számunkra idegen – nyelven megtanuljunk kommunikálni. Abban, hogy ezt milyen szinten tudjuk megtenni, hatalmas szerepet játszik a szókincs mellett természetesen az is, hogyan formáljuk meg a nyelvtan szabályainak megfelelően mondanivalónkat. Nincs tehát kommunikáció nyelvtan nélkül, ami viszont nagyon fontos, hogy a tanult új nyelvtani lehetőségeket alkalmazni is tudjuk.

A német alapvetően egy nyelvtanilag kötött nyelv, rengeteg szabállyal, s ezek a szabályok bizony sokszor olyannyira leblokkolják az embert, hogy inkább „biztos, ami biztos” alapon meg sem szólal. Ez az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetünk! Ha ugyanis az adott helyzetbe képzeljük magunkat, hogy egy osztrák munkáltató számára el kell magyaráznunk, hogy mit is csináltunk aznap, vagy meg szeretnénk tudni, mi lesz a feladatunk holnap, nincs idő arra, hogy nyelvtani „apróságokon” rágódjunk. Sokkal fontosabb, hogy ha nem is tökéletesen, de megszólaljunk, lehetőséget adjunk partnerünknek a kommunikációra, jobb esetben pedig arra, hogy segíthessen bennünket bizonyos helyzetek megoldásában, amiből aztán ugyancsak profitálhatunk.

Természetesen nem mindig elegendő, ha alapszinten tudunk társalogni. Ilyenkor kell egyre több hangsúlyt fektetnünk – a szókincsen túl – a további nyelvtani lehetőségek elsajátítására. Szándékosan használom a lehetőségek szót a szabályok helyett, hiszen ha valami új dolgot tudunk kifejezni, csiszolni tudjuk mondandónkat, az mindig lehetőséget jelent kommunikációnk javításában. Így tehát a nyelvtan semmi esetre sem felesleges, de nem is engedhetjük, hogy teljesen a hatása alá kerüljünk. Már csak azért sem, mert az Ausztriában élők rengeteg dialektust, különleges nyelvtani szerkezetet, szót használnak, így egyáltalán nem jelent gondot, ha véletlenül rosszul ragozzuk az igét, vagy helytelen névelőt használunk.

Háger Andrea
irodavezető, német nyelvtanár
 

skypenemet.hu, hatékony online (skype) nyelvtanulás.

Amit kínálunk: ingyenes próbaóra, egyéni időbeosztáshoz igazítható magánórák, a földrajzi távolság nem akadály, órák kezdőtől felsőfokig, egyéni vagy páros tanórák bármely nyelvi készség (szóbeli és írásbeli kommunikáció, hallás utáni értés) fejlesztése

 
Sokszor a kiejtés, a helyben használt szavak megértése éppen elég gondot jelent majd, s sokkal jobban járunk, ha a beszédre és a mindennapi szituációkra felkészülten, némileg helytelenebb nyelvhasználattal érkezünk, mint ha kiválóan tudjuk elméletben a német nyelvtan legbonyolultabb formáit is, de egy hétköznapi helyzettel nem boldogulunk.

Tippek helyes nyelvtanuláshoz:

  • Alapvetően beszélni tanuljunk!
  • Kezdetektől törekedjünk a német szóbeli használatára!
  • Ne féljünk hibázni!
  • Naponta legalább 30 percet foglalkozzunk a nyelvtanulással!
  • Törekedjünk az egynyelvűségre!
  • Főként olyan szituációkra készüljünk fel, melyek a mindennapi élethez tartoznak!
  • Tanuljunk szakmai szavakat!
  • A nyelvtant használjuk kommunikációnk javítására!

[catlist]

Magyarok Becsben