Gyerek külföldre távozása, külföldre költözés gyermekkel

4046468_d4a9b7fc223b3ecb13cac972c0a8331d_wm
Az új Ptk. kiiktatja az ehhez szükséges gyámhatósági engedélyt, már ha a szülők között nincs vita a gyerek külföldre távozásáról.

Az új polgári törvénykönyv 2014. március 15-i hatálybalépését követően – ha a szülők között nincs erre vonatkozóan vita – már nem lesz szükség gyámhatósági jóváhagyásra a gyermek tartós külföldre távozásához – írja a Népszabadság.


Változás az is, hogy az új Ptk. a külföldön tartózkodás céljához kötötten írja elő a szülői engedélyt: “a gyermek huzamos időn át – így tanulmányok folytatása, munkavállalás vagy más hasonló célból – önállóan vagy egyik szülőjével mindkét szülő egyetértésével tartózkodhat külföldön”.

Ha a gyermek letelepedés céljából távozik külföldre, akkor a másik szülőnek kifejezetten a külföldön történő letelepedéséhez kell hozzájárulnia. Az erre vonatkozó információ másik szülőtől való visszatartása a gyermek jogellenes elvitelének megállapítását és visszavételének elrendelését vonhatja maga után – közölte a lap megkeresésére az igazságügyi tárca.

Mindez nem jelenti azt, hogy a külföldre költöző családoknak ne kellene továbbra is jelezniük a magyar hatóság felé ezt a szándékukat: gyámhivatali engedélyre ugyan nem lesz szükség, de a jegyzőnél közölni kell, hogy a gyerek máshol teljesíti a tankötelezettséget, a járási hivataloknál pedig jelezni kell a lakóhely megváltozását – írta a lap Gaál Edina családjogi ügyvédre hivatkozva.

Forras: http://goo.gl/Kqz6vj

[catlist]

Magyarok Becsben