Bécs és Budapest pro és kontra

ausztria_becs_metro_foto_flickr_com_jlascar

A mai poszt számomra annak a példája, mennyire másként lát valaki egy várost, amikor benne él, mint amikor csak meglátogatja. Ilyenkor a pozitívumok mellett előjönnek a hétköznapok apró bosszúságai (ezek adott esetben kicsit fel is nagyítódnak), miközben kicsit más perspektívába kerül a múlt, ami a mai szerző, Máté esetében Budapestet jelenti.

„Évek óta rendszeresen olvasom a blogot. Nagyon érdekeltek mindig a különböző országokban élő magyarok tapasztalatai, és miközben olvastam a bejegyzéseket, egyszerre kirándultam fejben és vágyakoztam, milyen lehet egy másik országban élni. Sokszor elragadott az a tipikus gondolat, miszerint külföldön minden jobb, mint Magyarországon.

2015 óta én is abban a „szerencsés” helyzetben vagyok, hogy már mint határátkelő lehetőségem van a saját tapasztalataimat összefoglalni. Azt gondolom, nekem az átlagos posztoktól eltérő tapasztalatom van, ezért is szeretnem megosztani.

Több városban is éltem már Magyarországon, általában úgy alakult, hogy kisebből mindig eggyel nagyobba költöztem, míg végül Budapesten kötöttem ki. Az egyetemet követően a nyelveket beszélő pályakezdők (jelenleg) „tipikus“ karrierútján indultam el, vagyis felszippantottak a nemzetközi multik szolgáltató központjai. Jó munkakörülmények között, viszonylag jó fizetésért dolgozhattam.

Annak ellenére, hogy soha nem voltak luxuskiadásaim, mindig feléltem a pénzemet, mégpedig olyan dolgokkal, mint étkezés, albérlet, rezsi, közlekedés. Emlékszem, tavaly tudatosult bennem, hogy ruhát fél éve nem tudok venni magamnak, mert mindig van egyéb kiadás.

Végül megfogalmazódott bennem, hogy egy kis „határátkelés” csak hasznos lehet: szakmai tapasztalat, interkulturális tapasztalat, biztos sokat tanulok majd az új környezet által, illetve vonzott az általam elképzelt nyugati jólét. Nem szerettem volna túl messzire menni és mivel valamennyire ismertem es szerettem Bécset, elkezdtem ott állásokat nézegetni.

Az idejutásom lépéseit, úgymint állás- vagy lakáskeresés most nem sztanám meg, viszont ha valaki mégis érdekesnek találná, szívesen leírom.

Az áttörés elmaradt

Szóval hónapok óta élek Bécsben, egy multicégnél dolgozom, egy középső kerületi lakásban bérelek szobát. Azt gondolom, minden sikerült, amit szerettem volna, vagy amit kívántam magamnak, az áttörés mégis elmaradt.

Korábban nagyon elfogultan gondolkodtam Ausztriáról és az osztrákokról. Mondhatni túlidealizáltam. Azt gondoltam, itt minden tökéletes. Tökéletes emberek, tökéletes anyagi körülmények, tökéletes tisztaság, tökéletes biztonság. Vagy legalábbis érezhetően jobb, mint otthon.

Azt kell, hogy mondjam, teljesen otthon érzem magam. És nem azért, mert annyira jól tudok új helyeken beilleszkedni. Hanem azért, mert minimális különbséget látok már csak Budapest és Bécs között.

Anyagiak

Otthon 200 ezer forintos fizetésem volt. Ebből 60 ezret költöttem albérletre. Mivel volt 2 lakótársam, a rezsi egyharmada még 20 ezer forintba került. Emellett fizettem meg a telefonszámlám, a havi bérletem (9 ezer), illetve ettem. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy sokan minimálbérből élnek. Teljes mértékben értékelem a korábbi fizetése, de az összehasonlítás végett fontos leírnom mindkét oldalt.

A jelenlegi bécsi fizetésem 1500 euro nettó. A szobám bérleti díja 500 euró (lakótársam van, és nem felsőkategóriás ingatlanban lakom). A havi bérlet itt 48 euróba kerül. A rezsi is nagyon drága.

Nekünk egy kicsit bonyolult csomagunk van: egy magáncégtől vesszük igénybe a gázt és a villanyt, viszont az állami cégnek fizetni kell a hálózathasználati díjat, amit negyedévente számláznak.

A legutóbbi számlák épp a minap jöttek meg: a gázvezeték használatáért 180 eurót, a villanyhálózat hasznlatáért 120 eurót kell fizetni három hónapra. Emellett magát a fogyasztást is fizetni kell, amit havonta óraállásnak megfelelően számláznak. Tudom, hogy bonyolultnak hangzik, de ha az állami szolgáltatótól veszünk igénybe mindent, az még drágább.

Ezenkívül Ausztriában a bérlő kötelessége minden lakással kapcsolatos költség fedezése. Például a gázbojler éves ellenőrzése, ami 130 euróba került. A kéményseprők által végzett ellenőrzés elvileg ingyenes, de ha nem vagy otthon, amikor éppen (napközben, munkaidőben) kijönnek, akkor itt elbuktad az ingyenes ellenőrzést.

Mi kaptunk tőlük egy kvázi fenyegető levelet, hogy nem voltunk itthon az ellenőrzésnél, 10 munkanapunk van egy külön időpont egyeztetésére, különben lejelentik az önkormányzatnak és jön a büntetés. A külön időpontért 170 eurót fizettünk. Szerintem elképesztő költségei vannak egy lakásnak.

Ami engem bosszant, hogy a tulajnak semmit nem kell fizetnie a lakással kapcsolatban, mert mindent a bérlő áll. Ausztriában a lakásokat bútorozatlanul adják ki. Sokszor meg konyhaelektronika sincs (nálunk volt). A lakás teljes havi bérleti díja 850 euró. Ezért a tulajnak semmit nem kell tennie. Lényeg a lényeg, egy átlagfizetés fele elmegy a lakhatásra.

Közbiztonság

Teljesen ugyanolyan, mint Budapesten. Itt is ugyanakkora az autófeltörések és lakásbetörések aránya. A metrón többször volt már verekedés, például aznap, amikor ezt írom, verekedett össze két teljesen jól szituált, 18 év körüli osztrák lány, majd egy utas is felállt a helyéről és beszállt a bunyóba.

A lányok, amikor éppen nem ütötték egymást, köpködtek, az utasok pedig nem tudtak hova ugrani a köpés elől. Sok helyen vannak kóválygó drogosok a városban, akik módosult tudatállapotban próbálnak pénzt szerezni a gyalogosoktól.

Tisztaság

Itt sem vigyáznak jobban a tisztaságra, mint otthon. Ugyanúgy van eldobott cigarettacsikk, szemét és fel nem szedett kutyacsomag. Ezeket az utcaseprők takarítják el minden éjszaka.

Tömegközlekedés

A tömegközlekedési hálózat szerintem Budapesten és Bécsben is elég jól szervezett, könnyű A-ból B-be eljutni. Nekem az nem tetszik itt, hogy ha a villamos lerobban, nem küldenek pótlóbuszt, mint Pesten, hanem ha az az egy lehetőséged van, hogy eljuss valahova, akkor vagy addig állsz a megállóban, amíg el nem hárítják a hibát vagy elmész inkább máshova. 🙂

Osztrákok mentalitása

Ugyanolyan, mint a magyaroké, vagyis teljesen emberfüggő. Itt is ugyanúgy ledudálják a babakocsis gyalogost a zebrán zöld lámpánál, ledudálják egymást is, de természetesen van, aki nem csinál ilyet. 🙂 Van, aki segítőkész, van, aki nem, van kedves eladó és van bunkó eladó… Ugyanolyan emberek, mint a magyarok.

Munkalehetőség

Nagyjából ugyanaz a helyzet, mint Magyarországon. A vidéki városokban sajnos kevés és egyre kevesebb a munkalehetőség. Ezért itt is egyre többen költöznek Bécsbe.

Korábban azt gondoltam, valahogy itt jobban megszervezték a vidéki munkaerőpiacot, de sajnos nem így van. Ha valaki nem a kereskedelemben, a vendéglátásban vagy a turizmusban dolgozik, nem nagyon van esélye munkát találni.

Ausztria is végtelenül fővárosközpontú ország. A mi cégünknek van egy vidéki városban is kirendeltsége, de csak minimális létszámmal. Amit csak tudnak, Bécsből irányítanak, például személyzeti osztályuk sincs. Ha kérdésük van, a bécsi HR-t kell felhívniuk. A szerződések aláíratása is postai cserén keresztül történik.

Bécsben elképesztően nagy a konkurencia. Egyrészt azért, mert itt is egymillióan élnek, emellett ahogy írtam, sokan jönnek fel vidékről, illetve rengeteg a külföldi.

Emiatt elképesztően telített a munkaerőpiac, és az utóbbi másfél évben minden negyedévben nőtt a munkanélküliség és romlott a gazdaság teljesítménye. Én azt mondanám, lassan megfullad a munkaerőpiac, olyan túlterhelt.

Egyetemisták

Ausztriában az egyetem minden EU állampolgár számára ingyenes, emiatt nagyon sokan jönnek ide Magyarországról is. Ismerek pár jelenlegi egyetemistát, akik állítják, hogy itt minden jobb, mint otthon és nem is akarnak visszamenni Magyarországra soha.

Azt mondják, itt jobb az anyagi helyzetük. Azt viszont már nem teszik hozzá, hogy azért, mert itt már biztosan nem engedhetik meg maguknak, hogy teljes állású egyetemisták legyenek.

A legtöbben dolgoznak az egyetem mellett, mégpedig leginkább ruhaüzletekben részmunkaidős eladóként. Az egyik ismerősöm heti 12 órában dolgozik egy ruhaboltban, amiért 500 euró nettót kap havonta.

Ez egy olyan összeg, amiből a hétköznapjaidat tudod finanszírozni, ha a lakásodat a szüleid fizetik. Az egyetemistáknak nagyon kedvező a havi tömegközlekedési bérlet, talán negyedévre sem kerül 40 euróba, de ebben nem vagyok biztos.

Elektronikai eszközök és ruhák

Egy nagy pozitívum, hogy itt, Bécsben minden elektronikai eszköz és ruha ugyanannyiba kerül, mint otthon. Az otthoni árat valószínűleg egyszerűen csak átváltják euróról forintra és ráírják a címkére. Így az osztrákok többségének nem számít luxusnak egy tv, egy X-box, vagy egy iPhone megvásárlása.

Élelmiszerek

Az élelmiszerek a fizetésekhez igazodva drágábbak, mint otthon. A mai bevásárlásom például így nézett ki: 3 banán, 1 toast kenyér, 1 csomag sajt, 1 csomag párizsi, 6-os rekesz ásványvíz, 1 doboz tej, 10 dkg csirkemell, 1 csomag tészta, 1 paradicsom: 52 euróba, azaz kb. 15 ezer forintba került.

Egészségügy

Ugyanúgy orvoshiány van, mert az itteniek Németországba, Angliába, Írországba vagy Amerikába mennek. Egy kolleganőm apukája rákos lett, és az alapvizsgálatok kiértékelése, vagyis az, hogy a tumor jó vagy rossz indulatú-e, egy hónapba telt.

Tovabb az eredeti cikkre: hataratkelo.blog.hu

Magyarok Becsben