Bécs és a happy end

Bécs Kartner Strasse

Előre szólok, a mai poszt rövid lesz, de néha ilyen is előfordul… Annyi mindenesetre kiderül belőle, hogy nem is olyan bonyolult kijutni az osztrák fővárosba, persze sokat segít, ha az ember fiatal egyetemista és beszéli a nyelvet. Ilyen szempontból kissé ellenpontja az egyik múltkori bécsi írásnak, erre utal is a szerző, Lilla.

„A legutóbbi bécsi poszt hatására úgy döntöttem, én is tollat ragadok. Csak egy rövid összefoglalóra fogja futni, de ez is több mint a semmi.

Az említett történetben egy fiatal házaspár próbált (igencsak különösen kivitelezett) szerencsét, de a kálváriájuk olyan szinten nyomasztóan festette le a külföldre való érkezést, hogy úgy gondolom, ideje valami optimista bécsi történetnek is.

Én is 23 éves vagyok, 22 voltam, amikor eldöntöttem, hogy az életemet külföldön kívánom folytatni. Hozzáteszem, több nyelvet beszélek folyékonyan, ezek közül az egyik a német (elég sok energiát fektetek a nyelvtanulásba, ezek közül az olvasás és a hangoskönyvek segítenek igazán).

Hónapokig készültem

Ellentétben az említett házaspárral, nem csak kiestem Bécsbe, hónapokon keresztül alapoztam meg a későbbi helyzetemet (és még így is értek váratlan „kalandok“). Hozzáteszem, Budapesten kezdtem a tervezést, nem az „uccu neki, irány Bécs, úgy is lesz valami!“ módszerrel.

Mivel két egyetemre is jártam (továbbá járok most is, csak már itt Bécsben), bizonyos szempontból könnyű volt a helyzetem, ugyanis eszembe nem jutott főállásokat (vagy mosogatói, gyorséttermi és hasonló pozíciókat) megpályázni.

Fiatal egyetemistaként a legjobb döntések egyikének a szakmai gyakorlatot tartom. Ausztriában, ellentétben például Németországgal, a gyakorlatok többsége a minimálbérnél is magasabb havi fizetést biztosít, TB és téli-nyári jutalompénz szintén a szerződésben van.

Mindent megpályáztam

2013 januárjától kezdve folyamatosan kerestem bécsi szakmai gyakorlatot, Budapestről. A nagyobb cégek honlapja elég átlátható, könnyű rábukkanni a meghirdetett állásokra.

Minden lehetséges pozíciót megpályáztam, ennek a vége az lett, hogy számtalan borzasztóan udvarias visszautasítást követően behívtak interjúra egy neves céghez. Ez három hónappal a keresés megkezdését követően történt.

Az interjú azt jelentette, hogy ki kellett utaznom egy napra Bécsbe, 25 euró oda-vissza. Olyan befektetés volt, ami bőven megérte, hiszen sejthető volt, hogy Magyarországról nem ugráltatják a diákokat feleslegesen.

Egy nappal később, mikor már ismét Budapesten voltam, kaptam a telefont, hogy bizony felvettek, teljes idős (40 óra/hét) szakmai gyakorlatra nyártól (ősztől félidős), készüljek.

Lakni is kell valahol

Innentől kezdve teljesen nyilvánvaló volt a következő lépés: szálláskeresés. A bátortalanabb diákok, mint én is, kollégiummal próbálkozzanak, semmit Wohngemeinschaft-tal vagy saját albérlettel: egyrészt a szabályok tisztábbak, másrészt csak egyszeri kaució és havi bérlet van, harmadrészt pedig nagyobb a biztonság.

Mire kiérkeztem Bécsbe, volt szállásom, vettem havi bérletet, elintéztem minden iratot. Az első hónapban, ha az ember előre mindent megszervez, biztos munkára érkezik, és nem bohóckodik, 1000 euró elég az első hónapra. Minden további hónap egy teljesen kellemes életszínvonallal 600-700 euró, vagy még annál is kevesebb.

És hogy honnan volt pénzem? Nem rokonságtól. Pesten ösztöndíjból és tanításból tettem félre eleget (1000 euró) és sokáig terveztem, mit hogyan csináljak. Nem fogadtam volna el senkitől sem segítséget.”

Forras: http://goo.gl/jIi6g2

[catlist]

Magyarok Becsben