Ausztria fény és árnyoldalai

ausztria_becs_2

Ez nem az első írás lesz Iván tollából a blogon (aki kíváncsi a korábbiakra itt és itt olvashatja el), azt hiszem, azt el lehet mondani róluk, hogy minden esetben felkavarták az „állóvizet”. Most Ausztriáról, közelebbről Bécsről írta meg tapasztalatait, praktikus részekkel, szokás szerint igazán egyedi szemszögből.

„Szeretném leírni azt, hogy én hogyan látom Ausztriát, azon belül is elsősorban Bécset és a magyar határhoz közel fekvő részeket. Ez a poszt elsősorban arról fog szólni, hogy én személyesen hogyan élem meg itt a mindennapokat, milyennek látom az osztrák társadalmat, az átlagembert, a lehetőségeket, milyen gondolataim és érzéseim támadnak ezzel kapcsolatban.

Mivel a bevételem túlnyomó részét a pénzügyi piacokról szerzem (nevezzük némi egyszerűsítéssel a világ tőzsdéinek, így mindenki számára érthető), ezért nekem az elsődleges szűrőm egy hely vizsgálatakor a gazdasági-pénzügyi dimenzió. Tehát senki ne várja, hogy megmondjam, hol akciós épp a csirkemell. Remélem az élet ennél azért többről szól.

Személyes szimpátia is számít a lakáskeresésnél

Szóval mi lassan 2 éve költöztünk ki Bécsbe a párommal. Először egy kedves ismerősünknél laktunk 2 hónapig, és ez alatt kerestük a tökéletes lakást. Egy jó helyen lévő, normális lakást találni elfogadható áron itt finoman szólva sem egyszerű.

Ingatlanközvetítőn keresztül is próbálkoztunk, én ezt senkinek nem ajánlanám. Átlag 3-6 havi kaució, 1-2 havi jutalék, meg az első havi bérleti díj, szóval mindenképpen többezres költségre kell számítani. És az esetek 99 %-ában 3 vagy 5 éves szerződés, amit leghamarabb 1 év után mondhatsz fel. Mi viszont tudtuk, hogy 3 év múlva már egészen máshol leszünk (Ausztria csupán tranzitország), ezért kénytelenek voltunk másképp megközelíteni a problémát.

Hosszas keresés után sikerült egy nagyon jó lakást találnunk, a város szerintem messze legjobb kerületében (13.), zöldövezetben, gyakorlatilag csak osztrákok lakta helyen. (Bécsben manapság elég sokat tudsz menni anélkül, hogy akár csak egyetlen osztrákot látnál/hallanál.)

Egy + egy évre vettük ki egy teljesen ismeretlen magánszemélytől itteni viszonyok közt inkább nevetségesnek mondható 800 EUR-s kaucióval, semmilyen jövedelemigazolást, az égvilágon semmilyen magánadatot nem kért tőlünk, csak a személyi adatainkat, amit a szerződésbe beleírtunk.

Elég volt a szimpátia, a bizalom, kedvesség, nyitottság, és hogy jól el tudtunk beszélgetni a világ dolgairól. Mielőtt félreérti valaki, mindezt nem azért írtam le, hogy magunkat fényezzem, hanem azért mert így is lehet lakást bérelni, rengeteg múlik a hozzáálláson. Nekünk is érdekes tapasztalat volt mindenesetre.

Otthon érezzük magunkat Bécsben

Mivel nekem a családom félig osztrák, pontosabban a testvérem párja és az ő családja az, így akarva-akaratlanul betekintést nyerhetek az ő világukba, gondolkodásmódjukba, értékrendjükbe.

A legfontosabb, ami feltűnt, hogy az osztrákok nagyon hasonlítanak ránk. Nyilván ők az elmúlt 70 évet értelmesebben használták ki, mint mi, és ez meg is látszik a jól működő rendszereken, az egyén, a szabadság, a tulajdon tiszteletén, mégis rengeteg közös dolgunk van, főleg gondolkodásmódban, az alapokban.

A párom mindig azt mondja, hogy itt mennyire otthon érzi magát. Igen, mert Bécs nagyon hasonlít Budapestre, tulajdonképp olyan, amilyen Bp. is lehetne, ha ott minden normálisan működne. Lehet, hogy ez csak Bécsre és a keleti végekre jellemző, de itt nagyon érződik a közös múlt.

Hová lett az identitás?

Munkaügyek. Bécsben valami irgalmatlanul sok kelet-európai van. Nem néztem statisztikákat, de biztos vagyok benne, hogy Londonon kívül ennyi keleti együtt nincs más városban.

Azt látom, hogy folyamatosan áramlik be Kelet-Európa, a hivatalos adatok szerint évente 23 000 fővel nő a város lakossága csak a bevándorlásnak köszönhetően és ez nem tartalmazza ugye a rengeteg ingázót, meg azokat, akik a talán egy leheletnyivel kevésbé drága agglomerációba érkeznek. (Ez az évi 23000 fő azért egy 1,7 milliós városban nem számít kevésnek, egész pontosan 1,35%.)

Mégis a munkaerőpiac tökéletesen felszívja az összes dolgozni akarót. Aki ért valamihez és dolgozni AKAR, emellett (szakmától függően) beszél németül valamilyen szinten, az fog munkát találni magának, mert munka van elég, elsősorban a szolgáltató szektorban, de nem csak ott. Rengeteg, de tényleg rengeteg múlik a hozzáálláson. Igaz persze, hogy minél kvalifikáltabb munkát szeretnél, annál jobban szűkül az olló.

Nem olyan rég volt egy közvéleménykutatás, aminek az eredményét meglepő őszinteséggel és önkritikával tették közzé a médiában. Eszerint ha a CV alapján valakinek a nevéből egyértelmű, hogy külföldi, akkor jóval kevesebb eséllyel hívják be interjúra. (Itt egy link a németül tudóknak.)

Szóval rengetegen jönnek Ausztriába keletről. És a helyiek ezzel a helyzettel egyszerűen nem tudnak mit kezdeni. Nagyon sokszor hallom, hogy elvesztettük az identitásunkat (hmmm….nekem is úgy tűnik), nemsokára az idegenek lesznek többségben, jaj mi lesz velünk.

Nyilván erre egyfajta válasz az FPÖ előretörése, ami most már a legnépszerűbb párt. Vagy Conchita Wurst megjelenése, aki tavalyelőtt még csak második lett az ausztriai selejtezőn, tavaly viszont már „felkérték”, hogy képviselje az országot. Ez is egyfajta identitás, mondjuk, nem hiszem, hogy különösebben népszerűvé tenné az osztrákokat.

Bécs drága hely

Ez független attól, hogy 1100 eurós minimálbért kapsz, 2000 eurót vagy 5000-t. Ismerek ilyet is, neki is drága. (Olyannyira, hogy el is költözött vidékre.) Valamilyen szinten itt meg kell védjem mindenki kedvencét, mert ha egyedül élsz, egyedül keresel minimálbér körül és egyedül bérelsz egy kis lakást (legyen mondjuk havi 600), akkor tényleg éppen hogy ki tudsz jönni hó végére.

Más kérdés, hogy nem alanyi jog sem az önálló lakás, sem egy kocsi fenntartása, sem a szórakozás. Az ember pedig gondolkodó lény, képes eldönteni, hogy neki inkább a saját terület birtoklása fontos, vagy a szórakozás, vagy épp valami egészen más.

A teljes cikket a Hataratkelo Blogon olvashatjak.

[catlist]

Magyarok Becsben